A műtét utáni pár nap több szempontból is érdekesre sikerült. Első körben elég nehéz volt kibírni, hogy nem kaptam vizet három napig. Csak infúzió formájában kaptam energiát, de azt bőven. Gyakorlatilag napi 6-8 órában csöpögött valami éltető nedű. Általában csak sima 'sós víz', de akadt közte antibiotikum is. Mondanom sem kell...az intravénás antibiotikum egészen más kávéház mint a 'mezei', szájon át szedhető. Csodálatos dolgokat képes művelni a testtel. A részletektől most megkímélnék mindenkit. Aki mégis kíváncsi lenne rá, keressen meg nyugodtan.
Csütörtökön, azaz a műtét utáni napon még teljes ágynyugalomra voltam ítélve. Mondjuk nem is volt sok ingerenciám ugrálni ide-oda. Egyrészt azért mert energiám sem sok volt, másrészt be voltam csövezve rendesen. Olyan voltam mint egy karácsonyfa. Volt ugye egy jó 30 centis kötés a hasamon, volt egy infúzióm, egy katéterem és egy csövecske a hasamban. Képzeljétek el...ezzel a felszereléssel mozogni. 2 'szatyor' plusz az infúziós állvány és a tetejébe még nekem elég lett volna önmagam cipelése is...nem hogy ennyi vackot. Ezért különösen örültem, hogy ágyban kellett maradnom.
Péntek reggel viszont azzal állított be hozzám reggel hatkor az 'ágynemű cserés' ápoló különítmény, hogy készüljek kiugrani az ágyból, mert egyrészt ma már fel KELL kelnem, másrészt pedig mosdás lesz a program. Na, az finom lesz....gondoltam. Miután egy röpke 2 perces tanfolyam során megtanultam miként is kellene kivitelezni a felkelést, az egyik férfi ápoló segítségével meg is valósítottam. Leírva ez nagyon könnyűnek hangzik, de higyjétek el nem az. Első körben az ágy szélén üldögélhettem olyan 2-3 percig, hogy tisztázzuk nem szédülök-e vagy nincs hányingerem. Utána irány a vertikális pozició. Szerencsére minimális rossz érzéssel megúsztam a kalandot, se szédülés sem hányinger. Egyetlen dolog történt amit szívesen kihagytam volna. Történetesen egyetlen köhögésről van szó. Az altatás egyik mellékterméke, hogy valami kulimáz képződik a torokban amit később felköhög az ember fia. Na, ez nálam éppen az első felkelés után 5 másodperccel következett be. A felkelés önmagában is elég volt, de mivel ráküldtem még a köhögést..így kénytelen voltam mindenféle istenséghez fohászkodni olyan 5 percig...hogy vagy vegyenek magukhoz most rögtön vagy tüntessék el a fájdalmat de máris.
A mosdás ceremónia annyiból állt, hogy egy picit nedves illetve tusfürdővel átitatott törölközővel megtörölgettek. Másfél perc alatt lezajlott az egész. Nekem olyan fél órának tűnt. Boldogan kecmeregtem vissza az ágyba. Az elkövetkező napok viszonylagos eseménytelenségben teltek el. Ment a szokásos napi rutin, felkelés, ágyneműcsere, reggeli (már amikortól ugye kaptam bármi ételt...), reggeli vizit, sétálgatás a kórteremben, pihenés, ebéd, délutáni vizit, sétálgatás, vacsora és el is jött az este.
Ha már a kaja is szóba jött, az élmény volt amikor először kaptam inni három nap után, de az első kajálás már nem sikerült annyira jól. Háztartási keksz volt a menü. Eleve nem tartozik a kedvenceim közé, de ha éhes az ember...akkor jó lesz...gondoltam. Igen ám, de a gondok ott kezdődtek, hogy nem éreztem hogy éhes lennék. Mindenféle más érzés kavargott odabent, de az éhség valahogy nem volt köztük. Ettem, mert ennem kellett. A másik gondot az okozta, hogy amikor valaki nem ivott túl sokat az elmúlt napokban akkor a szája olyan száraz belül mint a babérlevél. A háztartási keksz is száraz. Ez a kombináció olyan mennyiségű rágást eredményezett, hogy az álkapcsom elzsibbadt. És ez még csak az első falat volt. A harmadik gond az volt, hogy ekkor én - a műtét napja előtti 3 napos koplalást is beleszámítva - már majd' hetedik napja nem ettem. Szó szerint újra kellett tanulnom nyelni. Minden egyes falattal megszenvedtem alaposan. A nyelvemmel kellett külön 'lelökni' a kekszet. Első alkalommal olyan zabálást rendeztem, hogy majdnem sikerült egy keksz háromnegyedét megennem - röpke 15 perc alatt. Az étkezés befejeztével újabb meglepetés ért. A keksz önálló életre kelt odabent. Ha valaki kérdezi, simán megmutattam volna neki éppen merre jár a keksz hódító útján. Mivel alaposan átrendezték a dolgokat bent, a kaja pedig komoly felfedezőként tört előre, ráadásul át kellett küzdenie magát a frissen varrt vékonybél részen is. Azt hiszem itt befejezem ezt a témát...talán így is túl sokat írtam már...a lényeg annyi, hogy még jó ideig minden étkezés egy külön élmény volt. Mind a nehézsége mind az étkezés után 'táncoló' hasam miatt.
Most megkérném azokat akik enyhébb toleranciával viseltetnek a kórházi dolgok iránt, inkább ne olvassák el a következő bekezdést. Főleg ha a katéterrel és a hozzá kapcsolódó dolgokkal nincsenek kibékülve. Hagyok némi helyet....
Figyelem! Görgess tovább ha gyenge a gyomrod!
Szombat este érdekes dologra lettem figyelmes. Úgy éreztem el kell végeznem a 'kisdolgom'. Ez azért volt fura, mert ugye katéterre voltam kötve aminek épp ez lenne a feladata, hogy magától ürítse a hólyagot és ne kelljen külön nekem 'intézkedni'. Ami súlyosbította a helyzetet pedig az volt, hogy az általam kezdeményezett ürítés nagyon fájdalmas is volt. Egy ideig tűrtem de végül szóltam a nővéreknek mert kezdett egyre kellemetlenebb és egyre gyakoribb lenni a dolog. A nővér bejött és rövid idő alatt megszabadított a katétertől. Fájdalmas volt de mégis megkönnyebbültem kicsit. Ahogy lenni szokott, rögtön elküldött a mosdóba, hogy ellenőrizzem megy-e a dolog magamtól is. Szerencsére siker koronázta a próbálkozást viszont megint iszonyatos fájdalommal valamint a vizelettel távozó sok egyéb dologgal együtt történt. Ezt tényleg nem részletezném. Ez az állapot két-három napig tartott egyre csökkenő intenzitással. Míg végül teljesen megszűnt olyan egy hét elteltével. Én elkönyveltem a dolgot, hogy biztosan megsértett valamit bent a katéter. Utólag derült ki, hogy tévedtem. Egyik nap amikor már nem intravénás antibiotikumot kaptam, feltűnt, hogy Sumetrolim is van a gyógyszerek közt. Ezt furának tartottam, mert kaptam Augmentint is. Rákérdeztem hát egy vizit alkalmával, hogy miért kapok Sumetrolim-ot is. A válasz egy flegmán odavetett: 'Hát a húgyúti fertőzése miatt...' volt. Rendben, akkor ezekszerint ilyenem is volt már.
Ismét biztonsággal olvashatsz!
A következő kedd reggeléig tényleg szinte unalomban teltek a napok. Leszámítva egy-két összecsapást a nővérekkel akiknek többször nem sikerült a megfelelő számú vagy megfelelő típusú gyógyszereknek a kiadagolása. Előfordult hogy olyan gyógyszert kaptam még 2 napig duplán...amit már nem is kellett volna. De olyan is akadt, hogy nem volt az egyik gyógyszerből elég és nem kaptam meg, csak éjjel 1-kor hozta be az egyik nővér. Természetesen úgy sétált be mint ha délelőtt tíz óra lett volna nem hajnal egy. Nem várhatott volna reggelig? Fél ötkor úgyis ébresztő. A vérnyomás és a cukorszint rakoncátlankodása miatt plusz a műtét utáni gyógyszerek miatt elég jelentős mennyiségű 'szert' kaptam naponta. És mivel csak egy szépséges adagolóban hozták be a gyógyszereket a csomagulásuk nélkül így fogalmam sem volt hogy miket szedek pontosan. De a nővérek elvárták hogy tudjam. :) Ha pedig nem tudtam...akkor én voltam a hülye. Kisebb dolgom is nagyobb volt annál hogy a gyógyszereket böngésszem aktuális állapotomban. Ki volt porciózva: reggel, dél, este..én meg kapkodtam be mint egy szófogadó napközis. Általában akkor fordult elő ilyesmi amikor valamelyik hiányzott vagy pont duplán kaptam.
De hogy mi történt kedd reggel...azt a következő posztban mesélem el.
Mivel nekem szonda volt bent, ezért effektíve legalább két hétig nem ittam meg nem is ettem, és én konkrétan el is sírtam magam az első korty víznél. Csak azért nem bőgtem jobban, mert tudtam, hogy a hasrázkódás fájna. De egyébként is végig az egy hónap alatt iszonyat bőgős voltam, amit utáltam, de leginkább a tehetetlenségtől és attól volt, hogy nem értettem miért basz ki velem az élet, meg persze a fizikai börtöntől is, ami nem egyik napról a másik napra lett jobb és én meg türelmetlen voltam.
VálaszTörlésAz infúziótól 2 naponta dagadt be az adott ér, amibe beleszúrtak, főleg akkor anyáztam, mikor a nővér nem hitte el nekem hogy fáj, ahogy megy be az infúzió, ha túl erősre állították a csöpögést. Konkrétan a végén kijelentettem, hogy jó, akkor msot elegem volt, most már ehetek-ihatok, adjanak gyógyszer formátumban dolgokat, de ne infúzióban, akkor is, ha nem úgy hasznosul, leszarom, tudom hogy van erről nyilatkozat, amit aláírhatok, adják ide, én nem 70 éves néni vagyok, aki Istennek hiszi az orvost, vannak jogaim, de már NEM BÍROK TÖBB SZÚRÁST elviselni, mikor egy hónap alatt 42 vérvételem volt (számoltam, nem volt jobb dolgom) és azt nem is számoltam hány branült szúrtak be, rohadjanak meg. És még húzták a szájukat meg ment az érzelmi zsarolás hgoy én nem engedem őket, hogy meggyógyítsanak. Apátok faszát, mikor csak egyre rosszabbul voltam a nagy gyógyításotoktól és úgy mentem be a kórházba, hogy semmi bajom nem volt kb.!!!
Nekem a katéter mellett 4 csövem volt, úgyhogy három hétig fel se keltem az ágyból. A végére annyira gyenge voltam, hogy a karom alig bírtam felemelni, mint az öregek, majdnem sírtam ettől is. Amikor ennyi idő után felkeltem, én is majdnem behánytam, emlékszem. Nem értettem hogy lehetséges ez. Nem hgoy még majd sétáljak...
A hajam a 3 hét fetrengés alatt anynira összekócolódott, hogy az utolsó hetemen az egyik szintén hosszú hajú nővér két órán át bogozta ki a hajam...Ételérzékenyként meg gondolhatod milye élmény volt a kaja, eleve nem bíztam meg a kórházi kosztban, szerintem a dietetikusok marhára nincsenek képben az érzékenységekkel és nem olvassák normálisan el az összetevők listáját, plusz volt mikor össze lett cserélve a kajám mással és még jó hogy nem ettem meg...utáltam, hgoy állandóan nekem kell résen lenni hogy milyen gyógyszert hoznak, milyen kaját raknak elém. És akkor csodálkozunk hányan halnak meg öregek kórházban, akik már világukat nem tudják és lehet más gyógyszerét veszik be...és a nővérekkel bazzeg nem lehet beszélni, mind rohadt okos, hgoy a kedves beteg csak ne szóljon be...és ez az állandó lelki terror, de tényleg..."Jajj, a 4-es szoba, a balhés szoba"
Anyjukat...nálam kedvesebb beteg nem volt, én nem ugráltattam feleslegesen a nővéreket sose, hisz annál jobban nem utálok semmit, mint mások terhére lenni, ezt az egész helyzetet utáltam már, hogy ennyire másra vagyok rászorulva. Ezért ha nem értem el a távirányítót (bár a TV-t se néztem nagyon), nem szóltam, ha valami kényelmetlen volt, nem szóltam. De azért viszont szóltam, ha úgy éreztem, döntési jogom van valamiben, és úgy adták elő, hogy nincs. Vagy azért engem ne anyázzanak, mert ismerem a saját szervezetem és nem fogok akármibe belemenni...
Az, hogy heteken át nem kaptam először is enni, majd csak ilyen pépet szondán keresztül és nem értették, miért nincs székletem, hát no comment. Egy idő után behazudtam, mert ismerem a saját testem működését és nem óramű pontossággal jön, aminek jönnie kell. De engem ne hashajtózzanak meg beöntésezzenek már 1 hónapnyi szenvedés és két hasi műtét után!!!