A milliós táska

A kedd reggel a lefagyott bal kéz mellé tartogatott egy másik újdonságot is. Kaptam ugyanis egy NPWT készüléket. A szépséges nöpövötö elnevezés a 'negative pressure wound therapy'-t jelenti, azaz negatív nyomású seb terápiát.  Ez tulajdonképp annyit takar az én esetemben, hogy a sebbe belepasszíroztak speciális steril szivacsokat, majd letakarták egy átlátszó öntapadós fóliával és negatív nyomás (vákuum) alá helyezték. Hogy ez a vákuum megmaradjon, magától értetődik hogy kell valami ami folyamatosan biztosítja a 'szívást'. Nos, bemutatom nektek a Hartmann VivanoTec Pro-t:

Ez a kedves kis készülék volt hozzámkötve. Ő gondoskodott rólam és a gyógyulásomról egészen sok ideig. Mivel töltés nélkül limitált ideig volt üzemképes, ezért ha feküdtem mindig tölteni kellett. Ez azt jelentette, hogy minden egyes felkelésnél gép kihúz (szigorúan figyelve rá hogy ne essen le a kábel...az katasztrófa lett volna számomra hiszen képtelen lettem volna felvenni a földről) minden egyes lefekvésnél pedig vissza az egész. 

A reggeli viziten tudtam meg, hogy a második hasfal szakadás után úgy döntött a doki (a főorvossal konzultálva) hogy rámgyógyítják ezt a gépet...ha már ennyire problémás eset vagyok. Valamint azt is elmesélték, hogy 5 naponta cserélni fogják a szivacsokat és meglátjuk mire jutunk. Ekkor ismét vegyes érzések öntöttek el. Egyrészt örültem, mert a gépezet némi biztonságérzetet adott másrészt viszont nem tudtam mennyi ideig tart majd ez, illetve fog-e nekem használni. Később egy nővér kottyintotta el, hogy bizony ez egy elég drága készülék...tehát vigyázzak rá mint a szemem fényére. Ő másfél milliót emlegetett, volt aki később hármat illetve hatot. Na, ilyen luxustáskám sem volt még...

Eredetileg öt napos csereperiódusról volt szó, de nagy meglepetésemre már három nap után cseréltünk. Szerintem a dokit is érdekelte, hogy látni-e valami javulást...vagy dobjuk ki a ketyerét a fenébe. A csere altatás nélkül történt a kötözőben. Első alkalommal kicsit féltem tőle...de szerencsére előtte kaptam egy injekciót ami segített helyileg érzésteleníteni kicsit a dolgokat és ellazulni is. Az injekciót a kötözőben kaptam meg, mert állítólag okozhat némi szédülést meg hasonlókat és nem lett  volna jó fejreállni félúton a kórterem és a kötöző között. Hogy mondjak valamit sem az ellazulás sem pedig a helyi érzéstelenítés rész nem jött be. Ott feküdtem a kötözőben vagy 5-6 perce...csipkedtem az oldalam...de még mindig úgy éreztem mint korábban, semmivel sem kevesebbet és lazább sem voltam. Bejött a doki plusz egy fiatal orvosnő és egy nővér. A doki csak a sebre volt kíváncsi, kiszedte a szivacsokat...nézelődött, megállapította hogy van némi javulás..majd a fiatal doktornőre és a nővérre bízta az új szivacsok behelyezését és a gép visszakapcsolását majd angolosan távozott. Mivel egyikük sem tűnt túl magabiztosnak, sőt a nővér kijelentette...hogy ő még sosem csinált ilyet...na itt az a minimális lazaságom is eltűnt ami volt. Végül egész jó hangulatú és viszonylag fájdalommentes beavatkozáson estem át. Azt tudni kell, hogy ezek a szivacsok ilyen blokkokban érkeznek adott méretben, tehát mindig ott kell a helyszínen kiszabni a megfelelő méretet. Ez okozott néhány vicces pillanatot....illetve az amikor nem tudták miként kell visszakapcsolni a gépet. És milyen értékre volt beállítva. Szerencsére én emlékeztem rá....mármint az értékre. 

Miután végeztek meg kellett várnom a 'házimentőt' azaz egy bácsit aki egy kerekesszék kíséretében meg is érkezett értem pár perc elteltével. Hopp be a kocsiba és irány a kórterem. Ott még egy hopp át az ágyba. Ezzel le is zárult a csere érdemi része. Semmi rosszullét, szédülés ilyesmi nem jelentkezett később sem.

A második cserére már öt nap elteltével került sor. Izgatottan vártam miként alakult a helyzet odabent. Félelem nem volt bennem, hiszen már átéltem egyszer és egyáltalán nem volt vészes. Érdekes módon most behozta a nővér a 'zsibbasztót' és a kórteremben kaptam meg. Nubain volt mint az első alkalommal. Ez egy erős hatású ópioid típusú fájdalomcsillapító, hatásának erőssége a morfiuméhoz hasonló. Szépen átsétáltam a kötözőbe, itt még nem volt semmi érdekesség. Megtörtént a csere, azzal a jó hírrel körítve hogy javul a helyzet és némileg kisebb felületen szivacsoztak, majd jött értem az egyik ápoló srác, hogy visszakísérjen a kórterembe. Elindultunk szépen lassan sétálva. Még ekkor sem éreztem semmi különöset...kicsit talán labilisabb voltam mint amúgy, bár akkoriban úgy általánosan nem voltam túl stabil közlekedés szempontból. Az ágyhoz érve rögtön elterültem mint az Alföld...és amint párnát ért a fejem szinte már aludtam is. Próbálkoztam beszéddel, de utólag tudtam meg, hogy kb. 3 szót mondtam és közben elaludtam. A mondat végét sosem tudta meg a hallgatóságom. Éjszaka felkeltem, fogalmam sincs mikor. Viszont úgy éreztem mint ha legalább két elefánt ülne rajtam és nyomna bele az ágyba. Pár másodperc elteltével már ismét aludtam. Ez még 2-3 alkalommal megtörtént reggelig. Még reggel is olyan voltam mint akinek jártányi ereje sincs, de már csak egy elefánt ült rajtam. Kicsit megdolgozott a Nubain....na...

Azért érdekelt, hogy mi okozhatta ez a legatyásodást. Így megkérdeztem a dokikat a reggeli vizitnél. Azt mondták, hogy a Nubaint az én esetemben izomba kellett adni, de lehetséges hogy a kis piszok utat talált egy hajszálérbe...és bekerült a véráramba...így kicsit felerősödött a hatása. De mivel pár óra elteltével már olyan fitt voltam mint soha....ezért nem is aggódtam tovább miatta.

A harmadik cserére szintén 5 napot kellett várnom. Azt már előző nap megmondta a doki, hogy ha szépen gyógyult a seb, akkor másnap zárni fogja, nem pedig csere lesz és megcsinálja itt a kötözőben. A beavatkozás napján, a reggeli vizitnél már nem volt olyan biztos ebben, azt mondta majd meglátjuk hogy kötöző vagy műtő. A délutáni vizitnél pedig már tutira ment: műtőben lesz az akció. Nagy kő esett le a szívemről. A csere még oké a kötözőben, de egy 'varrótanfolyamot' inkább a műtőben élek át...köszönöm szépen. Annyira kis jelentéktelen dolog volt ez, hogy még aneszteziológus sem jött hozzám aznap. A szokásos öt óra körüli időpontban jött a műtőssegéd, irány a műtő. Begurulunk, sehol senki. Mivel vasárnap volt amikor nincsenek 'tervezett' műtétek csak sürgősek...ezért nem volt bent senki. Úgy kellett összetelefonálni az aneszteziológusokat - dokit, asszisztenst - hogy gyertek má' mert műtét lesz. Én meg fagyhattam 20 percig egyedül a műtőben.

Szerencsésen lezajlott a beavatkozás...de az örömöm korai volt, ugyanis a milliós táskától nem szabadultam meg. A hasfali varrat rendben volt, ezért zárták a 'külső' varratot is...de még a felszínre is került némi szivacs és kapott pár napot még a gép velem, hogy tutira menjenek a gyógyulást illetően.