Megérkeztünk tehát a hetes számú műtő előkészítőjébe/zsilipjébe. A műtő előszobája ha úgy tetszik. Itt készítik elő a pácienst a benti tartózkodásra. Mivel én már branüllel felvértezve érkeztem így nem kellett ezzel foglalkozni. Mint megtudtam, a műtőben azt szeretik ha a bal karban van a branül mert úgy van alap esetben beállítva a műtőasztal mellett a kart tartó szerkezet. Ugyanis műtét közben nem csak úgy fetreng az ember mint otthon a kanapén. Itt minden testrésznek jól definiált helye van. Na, de nem sietek ennyire előre...
Az előkészítőben hátra volt még a műtéti terület szőrtelenítése. Nem épp az a fajta szépészeti beavatkozás amit egy férfiember méltósággal tűrne, főleg ha egy hasonló korú férfi intézi neki. Sebaj, kis humorral sikerült átvészelni a dolgot. Mivel sejtettem, hogy sokkal több tennivaló már nincs mielőtt eltűnök a műtőben, azon gondolkodtam hogy mit is kellene még csinálni....hogy egy kis időt nyerjek. De sajnos bekövetkezett az elkerülhetetlen, betoltak a műtőbe. Az első dolog ami feltűnt, hogy nem volt épp banánérlelő meleg odabent. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően nem kedvelem a meleget, a hideget pedig kimondottan jól bírom.
Nem sok időm volt a hőmérsékleten elmélkedni mert azonnal megkezdték testem pozicionálását. Bal kar kinyújtva oldalra, abba megy ugye a sok kulimáz menet közben és műtét előtt az altató is. Jobb kar szépen szorosan a testem mellett, a tenyerem a fenekem alatt. Majd a műtősfiú alaposan oda is 'kötötte' a karom a testem mellé a hátulgombolós műtéti gúnyám segítségével. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a műtőasztal nem egy széles alkalmatosság. Oké..én nem vagyok egy kicsi ember...de kb. vigyázzban kellett feküdni rajta. Megjelent az aneszteziológus doki (nem az aki korábban bent volt) és közölte, hogy ugyan nem vele beszéltem délután..de minden úgy zajlik majd a megbeszéltek szerint, csak semmi pánik. Kaptam még egy szép sapkát a fejemre, majd jöhetett a maszk az arcomra. 'Csak nyugalom, oxigén jön belőle semmi más' - szólt a doki - 'lélegezzen nyugodtan, jó mélyeket'. Még olyan 5-10 másodpercig láttam felettem az orvost aztán függöny.
Következő emlékképem az volt, hogy a kórteremben vagyok és sötét van. Éreztem mindenféle dolgot, fájdalmat, szúrást, köhögési ingert és általános nyomort. Arról fogalmam sincs a mai napig, hogy miként telt az éjszaka. Akkor úgy tűnt egész éjjel ébren voltam és a plafont bámultam. De lehet nem így volt...csak kimaradt a 'műsor' egy része. A kórházban korán indul az élet. Fél öt-háromnegyed öt környékén már jönnek a nővérek 'ébreszteni'. Reggeli gyógyszerek, sebellenőrzés, vérnyomás és lázmérés stb....kinek épp mi van soron. Engem annyival elintéztek, hogy a kötésem rendben van, vérnyomást és cukrot mértek illetve lázat. Majd távoztak. Ja, igen...ezt nem írtam korábban: amikor bekerültem a vérnyomásom 203 volt, a cukrom pedig 19. Ezek ugye nem túl szép értékek. Mivel a gyulladás eléggé nagyfokú volt már és korábban nem volt se a vércukrommal sem a vérnyomással problémám, ezért azt gyanították az orvosok, hogy a gyulladás emelte meg ennyire. De ugye kezelni meg kellett mindkettőt. Még akkor is ha a gyulladás elmúltával majd visszaáll minden.
Amint már világosodott ez a látvány fogadott ha balra néztem:
 |
| A csütörtöki 'kajám' - egész napos adag |
A műtét után három napig nem ehettem és nem is ihattam. Egy kortyot sem. A negyedik napon kaptam 2dl vizet, amit egész napra kellett beosztani.
Ha pedig lenéztem, ezt láttam:
 | ||
| Alaposan felHASítottak |
Reggel fél 8 környékén megérkezett a vizitelő dokik csoportja. Köztük az engem operáló doktorral. Aki jócskán megszelidült tegnap óta. Elmondta, hogy mekkora szerencsém van, hogy élek...illetve azt, hogy elég komoly műtét volt. Kicsivel több mint két és fél óráig tartott. Kétszer is kimosták a hasüregem...biztos ami biztos. Illetve a vékonybélből is eltávolítottak nyolc centimétert mert az is áldozatává vált a gyulladásnak vagy a perforációnak..ezt már nem tudom. Amellett hogy kivették a vakbél férgenyúlványát, de ez magától érthetődik. Azt is hozzátette, hogy most már minden rendben lesz, plusz, hogy ő mától szabadságon van. Így lettem gazdátlan 'kutya'. Ugyanis a többi beteghez akiket más dokik műtöttek, az orvosaik minden nap benéztek. Nekem nem volt gazdám, így csak tengődtem a semmibe napról-napra. Folyt. köv.
Én mindig fázok a műtőben, de arra nem emlékeztem, hogy ennyire vékony a műtőasztal, bár arra emlékszem, hogy nem sok hely lett volna forgolódni. Nekem a karom mondjuk nem kötötték le.
VálaszTörlésItt még vékonybelet írsz, de később vastagbelet. Nem mindegy. :)
Nekem az ébredés azért volt valósabb emlék, mint neked, ugyanis a nagyhasi műtétem előtt mondták, hogy kell epidurált kapnom, mert olyan erős lesz a fájdalom, hgoy azt sima fájdalomcsillapítással nem fogják tudni mérsékelni, de én nem mentem bele, ismerem a rizikóit. Majd olyan "gecik" voltak, hogy felébresztettek a műtőben és mivel tudták, hogy akkor iszonyat fájdalmaim lesznek, rámerőltették, hogy egyezzek bele az epidurálba (meg se próbáltak más fájdalomcsillapítást adni)...majd napokig bent hagyták...a másik kórházban, ahova átvitték, pedig közölte az aneszt srác, hogy hivatalosan 48 órán át maradhatna bent, mert utána ott a fertőzésveszély, nekem akkor már több mint 72 órája bent volt...marha jó, nem?
Megnéztem a pathológiai leleten (csak ott írták le hivatalosan mit és mennyit vettem ki :D ) ha szóban mondták is a dokik, lehet már megszépült az emlék...vagy nem is emlékeztem rá. A papíron ez áll: A terminalis ileum 8 cm-es részletét, a coecumkúpot tartalmazó preparatum, amelynek része a 11 cm
Törléshosszú, megnagyobbodott, torzult féregnyúlvány. Gyors google keresés révén kiderült hogy a terminalis ileum az a csípőbél ami a vékonybél része.