Szabás-varrás 2.

Ott hagytam abba, hogy ismét pár varrattal szegényebb lettem, valamint legjobb tudomásom szerint a köldökömből is megszabadultam a bújkáló cérnától. Aki már volt orvosnál az tudja, hogy a dokik nem túl kommunikatívak sok esetben. Teszi a dolgát, én meg illedelmes emberként nem kotyogok közbe, nem kérdezek....ne épp azzal zavarjam meg és rontson el valamit. Éppen ezért fordult elő az is, hogy amint végzett...általában már nyílt is az ajtó és jött a következő páciens. Így sem időm, sem lehetőségem nem volt kérdezni mi is történt valójában. Persze nekem is erélyesebben kellene fellépnem, ezt még tanulnom kell. Ezen látogatás alkalmával is annyi instrukciót kaptam, hogy 2-3 naponta cseréljem a kötést, majd következő pénteken jöjjek ismét kontrollra.

Itt egy pár pillanat erejéig meghűlt bennem a vér, mert eddig 'normál' cseréről sem volt szó...nem hogy arról, hogy én magamnak cserélgessem a kötést. A kezdeti sokk után már azon járt az agyam hogy ki fogja nekem ezt elintézni. Egyrészt kire bízzam rá magam, (azt tudtam, hogy magamnak nem szeretném és nem is tudnám fizikailag megcsinálni, max. tükör segítségével....látni pedig végképp nem szerettem volna a sebet) másrészt pedig ha 'hivatásos' kötéscserélőt veszek igénybe, akkor merre induljak? Debrecen? Menjek vissza a sebészetre, hogy szégyenszemre nem vagyok képes otthon cserélni? Vagy próbálkozzak a városi egészségügyi intézménnyel? Ott is van sebészet...

Végül azzal nyugtattam magam, hogy még csak kedd van...bőven ráérek kitalálni úgy csütörtök-péntekig mi legyen. Otthon aztán döntésre jutottam, megpróbálom a hajdúböszörményi sebészetet csütörtökön. Hamar el is jött a nap, délután egyre kaptam időpontot. Időben megérkeztem, legnagyobb meglepetésemre pár perccel egy után be is hívtak, pedig sok helyen a doki bőven a rendelési idő megkezdése után érkezik. Besétáltam a rendelőbe, kicsit fura volt hogy itt nem ismertek és el kellett mesélnem valamennyire a történetet az elejétől. Asztalra fel, az asszisztens leszedte a kötést. Jön a doki, megszólal: 'Ebben még van varrat!!! Kivegyük?' Láttam ahogy felcsillan a szeme. 'Ááá, ne tessék viccelni doktor úr...bízzuk ezt majd az eredeti művészre. Csak egy kötéscserét szeretnék.' A kezdeti lelkesedése azonnal alábbhagyott...el is sétált csalódottan az asztaltól. Az asszisztens pikk-pakk tisztogatott kicsit, feltette az új kötést és viszlát. Annyit még sikerült megtudnom, hogy a félelmetes 'alsó' része a sebnek ahol még problémák illetve varratok voltak, egyáltalán nem volt rossz állapotban.

Elégedetten dőltem hátra, újabb pár napig rendben vagyok. Másnap mégis elkezdett motoszkálni bennem, hogy mikor legyen a következő csere? Ha várok hétfőig...az lehet túl sok, péntek azaz a mai nap az túl közel...hétvégén pedig csak magamra számíthatok. Végül kapitális ötlet jutott eszembe, felhívom a háziorvosom Debrecenben...elvileg ők is csinálnak ilyesmit. Még ha be is kell autózni Debrecenbe, akkor is jobb ha szakember intézi. Egy három perces telefonhívással sikerült megbeszélni, hogy hétfőn délután, rendelés előtt fél órával mehetek is. 

A három nap hamar elszállt, eljött a hétfő. Izgatottan készültem a dokihoz. Leginkább attól tartottam mindig hogy a kötés beleragad a sebbe és akkor ez sosem gyógyul be rendesen. Sosem gondoltam volna, hogy a háziorvosi rendelőben találkozom majd először olyan módszerrel ami ennek megakadályozására lenne hivatott. Sem a debreceni sem a hajdúböszörményi sebészeten nem kaptam hasonlót sem. A háziorvosnál ugyanis, a régi kötés levétele, majd tisztogatás és a doki általi szemrevételezés után az új kötés felrakása előtt kaptam egy fura, hálós anyagot...aminek elég fényes felülete volt és az volt a funkciója, hogy megakadályozza a sebbe történő beleszáradást. A történethez hozzátartozik, hogy lehet itt is csak azért jutott eszükbe mert kb. 5 perc volt legyógyítani a régi kötést...annyira bele volt ragadva. Eddig ilyesmi érdekes módon nem történt. Mindig könnyedén és gyorsan jött le a kötés.

A következő cserét szerdára irányoztuk elő és ebből már sejthető hogy az volt egyben az utolsó is a pénteki  sebészeti kontroll előtt. Minden hasonlóan zajlott akkor is mint ahogy fent írtam, azzal a kiegészítéssel hogy a seb kezdett egyre szebb formát ölteni. Ezt csak hallomásból tudom, megnézni még nem mertem. :)

Örültem, hogy valami javulás azért látható, mert őszintén megmondom eléggé el voltam kenődve...és kevés esélyt adtam neki, hogy minden zökkenőmentesen zajlik majd a kórház utáni gyógyulás folyamán. Izgatottan vártam a pénteket, mert újabb - reményeim szerint az utolsó - varratszedésre készültem. Rosszabb esetben pedig további kötéscserés támadásokra. Ezekre a pénteki kontrollokra két napi hideg élelemmel, kisebb túrafelszereléssel és jó adag türelemmel indultam el. A korábban említett, keddi speciális 'rendelést' kivéve mindig 3-4 órás várakozást jelentett egy-egy sebészeti látogatás. Nem történt ez másképp most sem, kilenc tájékán érkeztünk és fél kettőkor szabadultunk. Na, de a lényeg...felkészültem a varratszedésre és a további várakozás lehetőségére is, eljött az idő...behívtak a rendelőbe. Asztalra fel, nézzük. Nyomkodás, vizslatás...majd a döntés: csipeszt, ollót...szedjük ki! Cakk...cakk...cakk...pár nyissz és meg is voltunk. Egy jóval kisebb és dekoratívabb kötést kaptam már csak. Kb. a harmada volt méretben az eddigi lepedőknek. A doki felsegített az asztalról, majd azzal köszönt el, hogy 3 hónap múlva vagy panasz esetén kontroll. Hurrá! Ezt a mondatot szerettem volna hallani már hetek óta! Hogy ne csak napokra szakadjak el a kórháztól hanem hosszabb időre. De korai volt az örömöm...