Szabás-varrás 3.

Szeptember 20.-a péntek, itt hagytam abba a történetet.  Kicsivel több mint három héttel a hazatérésem után végre teljesen varratmentesnek érezhettem magam. Talán már említettem, hogy sokszor csak a mobilom által készített fényképek segítségével tudtam követni a kötés/seb állapotát. Nem volt ez másképp a továbbiakban sem, hiszen hiába voltam varratmentes....szivárgás illetve szakadás bármikor előfordulhatott ezután is.

Egy ilyen fénykép nézegetésekor sikerült felfedeznem, hogy a köldökömben mint ha lenne valami fekete. Első körben arra gondoltam, hogy a szőr nőtt vissza...de rögtön el is vetettem ezt a teóriát...mert ennyit nem képes nőni ennyi idő alatt, ráadásul a köldök mélyén elég szokatlan lenne... Jobban felnagyítva a képet vettem észre hogy ami ott kikandikál...az bizony egy varrat vége. Aha, hát jó....akkor ennyit a hosszabb időre megszabadulok a kórháztól témáról. Mivel a korábbi alkalommal elég macerásra sikerült a köldökből kivett varrat utóélete, kicsit tartottam a mostanitól is. Egyetlen ötletem volt, felhívom a sebészt, hátha megint behív soron kivül keddre. Sajnos nem így történt, a pénteket javasolta...és megnyugtatott nem lesz semmi bajom ha pár nappal tovább lesz bennem a varrat.

Másnap reggel ismét fényképes ellenőrzéssel kezdtem a napot. Meglepődve tapasztaltam, hogy a kiálló cérnák száma felduzzadt kettőre. A fene...hát ezek osztódással szaporodnak? Hiába csináltam újabb képeket...abban a reményben hogy csak a szemem káprázott és valójában egy varrat van...sajnos mindig kettő volt a képen. Mindegy, így is úgy is mennem kell a sebészetre...egy vagy kettő nyissz már oly' mindegy.

Hasonló fejet vágtam én is

Felvirradt a nagy nap, szeptember 27.-e péntek...hátha most sikerül elérnem a nirvána - az én esetemben a teljes varratmentesség - állapotát. Kaja, pia bepakolva...irány a kórház. A szokásos 3 órás várakozás után be is jutottam a rendelőbe. A doki szerint teljesen természetes, hogy egy-egy varrat megbújik...és nem mutatja meg magát csak később. Sőt, igazából nem is kellett volna visszajönnöm mert ugyan nem felszívódó varrat de egy idő után magától kilökődik. Na, én pont az ilyen lökdösődést nem szerettem volna megvárni. Inkább jöjjön ki erőszakkal...mint hónapokkal/évekkel később katapultáljon önszántából. Most már kétszer is megnézte a doki tutira, hogy mindent kivett-e és a biztonság kedvéért megkérte az asszisztenst is, hogy nézze meg inkább kétszer. Mindenki egyetértett, nincs több cérna. Tiszta vagyok. Egy tapaszt kaptam a köldökömre, legyen rajta másnapig...és viszlát. 

Óvatos öröm szállt meg. Még nem hittem el teljesen, hogy valóban kész vagyok...de azért biztosabb voltam benne mint 4-5 órával korábban. Minden egyes varratszedésnél éreztem egy kis megkönnyebbülést, fizikailag és lelkileg is...ez most sem volt másképp. Egy kicsivel könnyebb lett leülni, felkelni, sétálni...úgy általában minden. Persze, ugyanúgy óvatosan kellett még közlekednem és bármit csinálnom...mert a veszély még nem múlt el, csak mérséklődött.

Hétfőig nyugalomban teltek a napok. Szerencsére nem volt semmiféle köpködés, szivárgás, a sebem nyugodtan dolgozott a gyógyuláson. A bekezdés első mondatából sejthető, hogy hétfőn mindez megváltozott. Történt ugyanis, hogy valamelyik fényképes ellenőrző akcióm során felfedeztem egy kis kék valamit a seb alsó része mellett. Ismét kihasználva a nagyítás funkciót sikerült megbizonyosodnom róla, hogy az megint csak egy varrat...ezúttal nem fekete, hanem kék cérnával. Ekkor egy kicsit lement a róló. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek...netalán kiabáljak...

Én mindent elhiszek, hogy ezek a mocsok varratok bújkálnak, illetve hogy az én sebem nem egy 3-4 centis kis valami, de az, hogy ennyi alkalommal sem sikerült mindent kiszedni...az már kicsit sok volt nekem. Főleg az mérgesített fel, hogy egy öltés miatt ülhetek megint 3-4 órát pénteken a dokinál. Tényleg úgy éreztem....ennek sosem lesz vége. Majd hirtelen beugrott...megkérdezem unokatesómat, hogy ez tényleg varrat-e vagy valami más kívánkozik ki aminek nem kint lenne a helye? Átküldtem neki a képet hétfő este és vártam mit válaszol majd rá. Gyorsan jött is a rövid, tömör válasz: 'Gyere be, kiveszem.' Le is tárgyaltuk, hogy másnap reggel 8 körül megyek, felhívom ha megérkeztem és elintézzük semmi perc alatt. 

Kedd reggel írtam egy kedves munkatársamnak, hogy mi történt előző este...és ismét a sebészetre tartok. Legnagyobb meglepetésemre azt írta vissza, hogy sajnos épp ő is ott van. Így a varratszedés után még őt is meglátogattam pár perc erejéig. Na...de a varratszedés...

Hívtam unokatesóm, jött is 1 percen belül. Elsétáltunk egy másik rendelőig, felugrottam az ágyra és nézzük. 'Aha, aha..itt van a kis szemétláda'...mondja unokatesóm. Kérdeztem tőle, hogy: 'Ez miféle varrat lehet? Mert a korábbiakkal ellentétben ennek nem kiálló végei vannak, hanem mindkét vége bőr alatt van...' Tipikus orvos válasz érkezett: 'Olyan ami nem szívódik fel...' Jó,hogy ezt kérdeztem. :D 

Szerintem ő sem volt benne biztos miként maradt ez ilyen formában ott. És azt sem tudhatta milyen könnyű lesz kiszedni. Csipeszt elő, majd megkérdezte: 'Fáj?' Erre én: 'Érzem, de nem fáj'. Mire ezt lebeszéltük már mutatta is nekem a kis kék cafatot a csipeszben. Tehát végeztünk is. Semmi vér, semmi fájdalom..így kell ezt. Megköszöntem, váltottunk még pár szót...majd indultam kollégát látogatni.