Mivel nálam az alap probléma sem volt egyszerű, így természetesnek tűnt (utólag legalábbis) hogy az egész gyógyulási folyamat sem lesz egy fáklyás menet. Szerencsés esetben így nézne ki egy műtét életciklusa: bekerül a főszereplő a kórházba, megtörténik a műtét majd pár nap elteltével hazamegy...ha nincs semmi komplikáció. Ezután újabb néhány nap elteltével (általában a műtét utáni 8-10.-ik napon) varratszedésre kell menni. Ezzel jó esetben a kórházi részt le is tudtuk. Hiszen ha a seb szépen gyógyul akkor onnantól kezdve nincs sok dolgunk...csak vigyázni rá...és várni a gyógyulást.
Én ilyenről csak álmodhattam...a műtét utáni tizedik napomon ugyanis épp a második műtétre készültem...nem varratszedésre. :) Ekkor még nagyon messze voltam attól, hogy bármiféle tippelésbe bocsátkozzak a gyógyulást, illetve a varratszedést illetően. Rábíztam magam az orvosokra és gyerünk. A harmadik műtét (augusztus 12.-e) alkalmával került sor az első varratszedésre. Ezt én utólag tudtam meg, a műtét után. Nekem ebből is annyi epizód jutott amit egy dél-amerikai szappanopera is megirigyelne. Tehát, harmadik műtét utáni reggel...érkezik a vizit...a doki futva közli, hogy ismét varrták a hasfalat...illetve megkaptam a negatív nyomásterápiás eszközt...valamint azt hogy a seb felső részéből eltávolították a varratot. Nem dicsekedni szeretnék...de nekem 24 centis van...már ami a műtéti heget illeti. Ennek kb. a felső 4 centijéből vették ki a varratokat első körben. Kis lépés, de számomra mégis óriásinak tűnt.
Így éldegéltem egészen a negyedik azaz utolsó műtétig a kórházban. Fent varratmentes, közte jó részen varrat...legalul pedig nyitva. Volt itt minden mint a búcsúban. Aztán végre eljött a nap amikor ismét közelebb kerültem a cérnamentes élethez. Az utolsó fordulóban a felső feléről még kivettek 3-4 öltést, így már majdnem a köldökömig jó voltam. Azt hiszem éppen itt volt az ideje, hiszen ekkor már jócskán túlhordtam az átlaghoz képest....igaz még több mint a fele mindig megvolt. Sőt, az alsó 5-6 centire csak most kaptam varrást.
Nehéz dolog ez. Állandóan figyelni mikor és hol köpköd (én csak így hívtam) a seb. Egy idő után már teljesen paranoiás lettem és minden apró rezdülésre azt hittem folyik valami aminek nem kellene. Naponta többször ellenőriztem a kötést a tükörben vagy mobiltelefonnal fényképezve. Több szelfit csináltam a hasamról ekkor 2-3 hónap alatt mint amennyi kép összesen készült rólam születésem óta. Otthon is mindig készenlétben voltam, ettől tartottam legjobban...mi lesz ha szakad. A szabadulásom napján (csütörtök) a zárójelentésem szerint a következő hét péntekre kaptam randevút kontroll címszó alatt. Ebből már sejtettem, hogy ekkor bizony még szó sem lesz varratszedésről. Igazam is lett. Több mint egy hétig fedve volt a heg, nem piszkálta senki péntekig...nem is mondták hogy kellene kötözgetni vagy bármit. Az első kontroll alkalmával csak egy gyors kötéscsere történt valamint a doki megnézte mi a helyzet úgy általában a lenti területtel. Gyors pacsmagolás valami fertőtlenítő cuccal, kötözés és viszlát. Következő kedden jöjjek ismét...és akkor szedegetünk cérnákat. Hurrá!
Eljött a keddi nap. Az én dokim péntekenként rendelt...már eleve fura volt, hogy minek rendelt akkor keddre. Megérkeztünk apuval (hiszen ekkor még álmodni sem mertem volna róla hogy vezessek) és mentem a betegfelvételre. Ott közölték,hogy a doktor úr ma nem rendel.. (ezt eddig is tudtam, köszi) de ha gondolom hívjam fel. Így is tettem, pikk-pakk meg is érkezett a doki...és átmentünk vele egy másik részébe az épületnek...ahol szintén rengeteg ember várakozott. Mi átvágtunk a tömegen és a doki bement az egyik rendelőbe, nekem pedig mondta, hogy várjak itt. Mire bezárult az ajtó, már nyílt is újra (gondolom megnézte az orvos, hogy tiszta-e a levegő)..és felhangzott: Dániel, jöjjön be! Hijj, amit én ott kaptam a többi betegtől. 'Még csak most jött' ....' Persze már..biztos protekciós'...'Miért nem várja ki a sorát?' ...stb. Odabent asztalra hopp, kötés le, nyomkodás, nézelődés...majd elő a csipesszel és az ollóval és hajrá! Na...lássuk miből élünk... Cakk....egy apró csípés, egy kint is van. Cakk még egy....és cakk...cakk. Óóó, megy ez kéremszépen. Ugyan nem láttam pontosan mi történik de azt éreztem, hogy a köldököm kimaradt a buliból. Mondtam is a dokinak,hogy nem felejtett el valamit? Mert én úgy láttam otthon mint ha a köldökömben is lenne varrat. Erre a doki: 'Hát ha van...akkor kivesszük!' Nézelődik...csipeget a csipesszel...na itt nem lát semmit. Akkor lehet én voltam vak...ki tudja. Végül csak mondja, hogy jaaaa...tényleg akad itt egy. De jó mélyen van....hosszabb csipeszt ide. Hozott is a nővér olyan hosszút hogy a végét nem láttam. Cakk...erőteljesebb csípés...kint van. Kötés, tapasz fel...és szevasz. Szabad voltam, kivéve az utolsó pár öltést lent. Legalábbis azt hittem.
A rendelő előtt azért gondoltam meglesem mi a szitu hastájékon. Óóó, vérzik a köldököm! (Ekkor már a köldököm alatt voltam csak bekötve.) Mennék vissza a rendelőbe, de már zárva az ajtó...kint pedig csak gomb van rajta nem pedig kilincs. Ekkor szúrtam ki a szemem sarkából az egyik osztályos dokit...futottam is hozzá, na majd őt megkérdezem. Elvégre itt vészhelyzet van! De megnyugtatott, hogy ez előfordul. Kicsit vérzett, de el fog állni. Hamar megnyugodtam én is, mert ahogy megtörölgettem magam már látszott is, hogy nem vérzik tovább. Éljen...egy gonddal kevesebb. A mosdóban még egy gyors ellenőrzés a tükörben, hogy odalent is minden rendben megy e...szerencsére nem volt semmi gond. Ekkor új feladatot is kaptam, ugyanis 3 naponta cserélni kellett a kötést. Majd...következő pénteken ismét kontroll a sebészeten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése